Madarak a gyümölcsösben

A Magyar Királyi Madártani Intézet Herman Ottó vezetésével az 1800-as évek végén még hasznos, káros, közömbös kategóriákba sorolta a madarakat. Természetesen ez az emberi szemszögből végzett besorolás alig tartotta magát ötven évig, máris kiderült téves volta. A felismeréshez nagyban hozzájárultak a gyümölcsösökben végzett kutatások.

Már a múlt század elején megjelentek az intenzív ültetvények – és velük együtt a kártevők soha nem látott tömege. Sok töprengés után a kutatók észrevették, hogy az ültetvény erdővel határos részein sokkal kevesebb a rovarok okozta kártétel, mint a terület belsejében.  A problémára adott volt a válasz; madarakat kell csalogatni a gyümölcsfák közé. Legkézenfekvőbb lehetőségnek az odúlakó madarak betelepítése látszott. Így indult el a kísérletezés különböző típusú odúkkal.

Az első ismert kísérletben egy 3 km hosszú almafasor egyik felét látták el madárodúkkal, mivel a téli araszoló lepke hernyója évről évre megsemmisítette a termést. Eredmény már az első évben is mutatkozott, a második évben pedig – a madaraknak köszönhetően – hatszorosára emelkedett a termés. A madarak munkájának eredményét a kihelyezett hernyócsapdák is igazolták: A mentesített fákon 50-szer (!) kevesebb téli araszolót találtak. Számítások szerint egy széncinege pár és éves átlagos szaporulata kb. 65-90 kg rovart fogyaszt el évente. A napi élelem szükségletük a saját súlyuknak megfelelő mennyiség is lehet.

A madarak onnan hordják a táplálékot fiókáiknak, ahol az minél nagyobb mennyiségben, minél kisebb helyen fordul elő. Ez eredményezi a legkisebb befektetéssel elérhető legnagyobb hozamot. Így mindig a felszaporodott kártevők kerülnek először sorra, közvetlenül segítve munkánkat.

A további kísérletek is azt bizonyították, hogy megfelelő környezetben (ahol pl. különböző fészkelő és búvóhelyek találhatók) a madarak hatékony védelmet nyújtanak a rovarkártevők ellen.

A különböző fajok felosztják egymás között az elérhető táplálékot és a területet a kertben. A rigófélék elsősorban a talajon keresgélnek, forgatják a faleveleket, benyúlnak a fűcsomók közé. A poszáták főleg a bokrok, fák leveleiről, ágairól szedik le tetveket, atkákat. Rozsdafarkúak, légykapók röpülő rovarokra, pókokra vadásznak. Cinegék a fákon lévő hernyókat részesítik előnyben. Az időjárástól és az évszaktól függően, a táplálkozó hely és a táplálék változik. A rovarok nyugalomba vonulásával az itt telelő rovarevők áttérnek a magevésre és az ide érkező északi vendégekkel együtt nagymennyiségű gyommagot is elfogyasztanak.

Az induló, új telepítésű gyümölcsészetben – ahol azonos korcsoportú, fiatalabb fák alkotják a lombkoronaszintet – a harkályok nem tudnak természetes odúkat készíteni az énekesmadarak számára. A „hagyományos” öreg gyümölcsösökben sem jobb a helyzet, mert ezekből is kivágják az öregedő, rosszul termő fákat, hogy a fiatalabbaknak életteret biztosítsanak. A harkályok az ültetvény jellegű erdők („papírnyár”, újabban „energiaerdő”) térnyerése és a mezőgazdasági területeket elválasztó fasorok, facsoportok fogyatkozása miatt sem képesek kiszolgálni az odúlakó fajok igényeit. A természetes odúban ráadásul többnyire csak egyszer költenek a madarak. (Ez igaz a mesterséges odúra is, ha nem takarítjuk ki gondosan a röptetés után.) Az előzőekben említett kísérleti eredmények alapján könnyű belátni, hogy a zömében rovarokkal táplálkozó odúlakó madarak megtelepedésének elősegítése az alkalmazkodó gyümölcsészetek egyik legkifizetődőbb beruházása.